Egyik barátnőm megkért, hogy szülinapjára készitsek egy tortát, egyetlen kikötés az volt, hogy gyümölcskrémmel készüljön, a külsejét rám bizta. Igy a megszokott málnás-tejszines krémet készitettem, azonban a tortalapok sűtésétől elkezdve a fondant készitésén keresztül minden próblémát jelentett.Egyedül a krém készült el könnyedén.
A lapot kétszer sütöttem, mert a 6 tojásos piskóta alacsonynak bizonyult a 24 es karikában ,amikor elvágtam el is tört. A fondant meg igazán nagy fejtörést okozott, elöször éreztem azt, hogy vége én többet nem akarok tortát fondanttal bevonni.
Maga a torta éjjel 3 ra lett kész, mert az első rend fondantonat, sehogyan sem sikerült a tortára varázsolni, hol szakadt, hol repedt, 2 óra kinlódás után eldöntöttem egy újabb adagot készitek, mert ezt az amúgy szépre szinezett fondantot nem sikerül nyújthatóvá tenni.Gondoltam ebből a gyengébb minőségü fondantból majd a diszeket fogom elkésziteni .Igen ám, de éjfélkor derült ki nincs több porcukrom, igy a kristálycukrot daráltam kávédarálóval, hiszen reggelre meg kellett legyen a beigért torta.Nem olyanra sikerült mint eredetileg terveztem. És a rengeteg munka amit vele töltöttem nem látszik a tortán.Talán a meleg a fondant ellensége, talán mégsem nekem való ez a műfaj. Az ünnepelt és annak meghivottjai azonban elégedettek voltak vele.
.jpg)
Sokat gondolkoztam hogy milyen legyen a boritása. Nemrég láttam a lány nyakában, egy nagyon sokszinü sálat és ehhez kapott szülinapjára egy ugyanolyan szines esernyőt gondoltam ezek az élénk szinek köszönjenek vissza a torta boritásán is.Bár a virágokat 3 D be szerettem volna a fondant minősége miatt esélytelennek tünt ez az ötlet, igy megelégedtem a sikban elhelyezett virágokkal.
Címkék: Fondanttal bevont torta